Kína lenyúlta a G Mercedest

2014.04.23. 06:20

Nem, balhé nem lesz belőle. A Beijing Automotive legálisan másol Mercedest: még tavaly jelentette be a német luxusautó-gyártó, hogy a BAIC számára hozzáférhetővé teszik műszaki megoldásaik egy részét. A kínaiak éltek a lehetőséggel: a BJ80 terepjáró egy átszabott orrú G osztály, és ezt nem is nagyon titkolja.

A pekingi Auto China kiállításon bemutatott BJ80-ból persze nemigen lesz olcsó kínai Mercedes, hisz aligha lesz olcsóbb, mint német megfelelője. Legalábbis erre utal, hogy a kiállított példányba 4 literes V8-as motort építenek, a belső térben pedig mindent fehér bőr borít. Az eredeti G osztályt ismerve, amely ma már valódi kultusztárgy, az összkép egy picig gagyi, de itt nem is ez a lényeg – a kiállított autó ugyanis csupán melléktermék.

A BJ-80-at állítólag a vén Beijing katonai terepjárók – az UAZ-másolat BJ-212 és leszármazottai – leváltására szánják, így a polgári kivitel csak afféle melléktermék lesz, valahogy úgy, ahogy eredetileg a Mercedesnél is. A G osztály ma is meglehetősen népszerű katonai jármű, amelyet több helyen licenc alapján is gyártanak. Így nem csoda, hogy a Kínai Néphadsereg is szívesen fogadja a hazai eredetű másolatot. Persze valószínű, hogy ezeket a gépeket nem az alacsony rangú katonák használják majd – nekik ott az egyszerűbb BJ-70, amely nagyrészt saját konstrukció – de a kínai G osztályból így is százezerszám vehetnek fel a legnépesebb ország elképesztő létszámú fegyveres testületei.