Egy vagyont ért ez a kopott Aston Martin

2014.05.11. 16:42

Közel 58 millió forintnyi eurót fizettek egy soha sem restaurált Aston Marint DB2-esért egy RM Auctions-árverésen. A megkímélt szürke kupét nem viselték meg a hosszú évtizedek.

A DB2-es a David Brown-korszak első sikeres sportautója volt, amiből 1950 és 1953 között mindössze 411-et gyártottak. A képen látható példányt papírjai szerint 1953. április 27-én szállították le egy Pennsylvaniában élő ügyvédhez. Első tulajdonosa után az Aston Martin Kaliforniába került, és évei tekintélyes részét a napfényes állam klímájában töltötte, leginkább elzártan. Állítólag 1958-ban autóztak vele utoljára, majd ki tudja miért, egy raktárba került. Így vészelte át következő évtizedeit, majd egy New York-i vevő révén Európába került. A motorja, a fékei, a piros bőrözés mind eredetiek rajta, az autót még soha nem restaurálták. A hosszú pihenés ellenére állítólag működőképes volna, de nem ez motiválta az érdeklődőket, mivel értéke tekintélyes részét jelenleg épp az állapota adja. Akárkihez is került, valószínű nem kezd bele a felújításába, inkább a mostani stádium megtartása lesz a cél.

Az RM Auctions május 10-i árverésén volt még sok érdekesség, elkelt például egy 1974-es Hesketh 308-as és egy 1982-es Renault RE30B Formula–1-es versenyautó, de 616 ezer eurót fizettek egy Gerhard Berger és Alain Prost kezeit megjárt Ferrari F1-89-ért, valamint 55 ezer eurót ért valakinek Ayrton Senna 1991-ben viselt versenyoverállja.