Jöhet a nagyobb villany-BMW

2014.05.14. 13:01

A BMW tavaly tartotta elektromos városi autója, az i3 bemutatóját. Azt már akkor is sejteni lehetett, hogy nem állnak meg ennyinél, és további villanyos modellek bevezetésére készülnek. A környezetbarát i-szériának már a neveket is lefoglalták, egészen i9-ig védették le a típusjelzéseket.

A következő nagy dobás a BMW részéről a hírek szerint az i5-ös lehet, mely az i3 fölött helyezkedne el a modellpalettán. Az ígéretek szerint ez már akár családok számára is kényelmes megoldást jelenthet, az i3-nál tágasabb helykínálattal, és hagyományosan nyíló hátsó ajtókkal. Emellett persze számos alkatészen osztozik a kisebb modellel, és várhatóan külső formaterve is mutat majd némi hasonlóságot. Belül ugyanakkor visszafogottabb, hétköznapibb dizájnt ígérnek.

Ami a technikát illeti, az i5-be várhatóan 125 kilowattos (vagyis 170 lóerő körüli) teljesítmény leadására képes villanymotor kerül, 250 newtonméteres nyomatékkal, hátsókerékhajtással. A nagyobb kaszni egy combosabb akkucsomagnak is helyet biztosíthat, ami 300 kilométer fölötti hatótávot jelentene. Egyes források szerint azonban az sem kizárt, hogy hibrid is készüljön belőle: ebbe a változatba az i8-ban is alkalmazott 1,5 literes, háromhengeres benzinmotort építenék be.

Az i5-öst várhatóan akár két éven belül bemutathatják, 2016-ban talán már a sorozatgyártásra érett kivitelt is láthatjuk. A forgalmazás egy évvel később, 2017-ben indulna. Az első becslések szerint a bajorok mintegy 50 ezer dollárt, azaz 11 millió forintot kérnének érte – kérdés, hogy mely országok piacára szánják.