2014.05.18. 17:11

Egyedi Porsche kerül kalapács alá ezen a hétvégén a Bonhams aukciós háznál. Az 1983-as 935 Street a Porsche Exclusive műhely első munkáinak egyike, tulajdonosa pedig egy szaúdi üzletember, a TAG-csoport (amely a TAG Heuer órákat is gyártja, és a McLaren részvényese is) egyik társtulajdonosa.

Az átépítés alapja egy 930 Turbo volt, melynek motorját kicserélték egy 3,3 literes, 380 lovas turbósra. A kaszni szélesítéseit, a fékeket és a futóművet a 935-ös versenygéptől örökölte. Kapott egy bordó fényezést, és természetesen a belteret sem hagyták érintetlenül. Vajszínű bőrülések és kárpitok kerültek az autóba, a műszerfalat pedig faberakás díszíti. A 15 collos felnik a BBS termékei.

Az autó újkori árát nem hozták nyilvánosságra, de úgy tudni, hogy jelenlegi gazdája, Mansur Ojjeh három vadiúj 911 Turbo árával megegyező összeget csengetett ki érte. A Porsche állapota még ma is tökéletes, ugyanis nagyon keveset használták. A 19 ezer kilométer a Francia Riviérán, sétakocsikázás közben szaladt bele.

Különlegességével és állapotával persze ára is összhangban van: a becslések szerint akár 3-400 ezer eurót is kifizethet majd érte szerencsés és gazdag új tulajdonosa. Ez akár 120 millió forintos vételárat is jelenthet.