2014.05.18. 12:00

A Forma-1-es világbajnokságnak évekig része volt az A1-Ring, mely az osztrák nagydíjnak adott otthont. Először 1987-ben került ki a versenynaptárból, de egy átépítést követően tíz évvel később visszatért a mezőny a Zeltweg és Spielberg községek közelében fekvő aszfaltcsíkra.

Bár 2003-ban még megrendezték itt az Osztrák Nagydíjat, ezt követően azonban újabb tízéves szünet következett. Időközben a Red Bull megvette a pályát, és nekilátott az újjáépítésnek. 2014-re így újra bekerülhetett a Forma-1-es futamok sorába, ezúttal már Red Bull Ring néven. A versenyre már csupán egy hónapig, egészen pontosan június 22-ig kell várni.

A pálya körül azonban konfliktus is képződött: míg a kanyarok korábban F1-legendák neveit viselték, addig a tulajdonosváltás után a Red Bull úgy döntött, értékesíti ezeket az elnevezéseket. Így lett a Lauda-kanyarból Pirelli, Gerhard Bergert pedig a Würth szorította ki. Egyedül a Forma-1 egyetlen posztumusz bajnoka, az 1970-ben tragikus balesetben elhunyt Jochen Rindt maradhatott névadó, az ő emlékét a hetes kanyar őrzi.

Ezek a változások pedig nem mindenkinek tetszettek: a háromszoros világbajnok Niki Lauda például alaposan be is rágott emiatt. Úgy érzi ugyanis, hogy a döntésben közrejátszott az a tény, hogy jelenleg a Mercedes F1-es csapatánál tevékenykedik, márpedig a német gyártó mostanában éppen a Red Bullnak okoz kellemetlen perceket a futamokon. Lauda már azt is kigondolta, hogyan szerezhetne elégtételt: tervei szerint a Mercedes csípi majd meg az első két helyet a Red Bull hazai versenyén.