Vadállat, magyar Audiból

2014.05.27. 06:30

Szinte minden Audi modellből készül sportváltozat S jelzéssel – a négyajtós S3-asba például kétliteres turbómotor kerül, méghozzá 300 lóerővel. Ennél azonban több lehetőség rejlik a négyhengeresben, és ezt az ABT tuningmesterei igyekeztek is előcsalni belőle.

A végeredmény még az AMG kétliteresét is túllicitálja: a maximális teljesítményét 370 lóerőre emelték, a maximális nyomatéka pedig 460 Nm-re emelkedett. Így az összkerék-hajtású modell már-már szupersportkocsis gyorsulást érhet el: 4,5 másodperc alatt van százon. A végsebességet is megnöveli az ABT, igaz, ezen a téren nem kell nagy előrelépésre számítani: 250 km/h helyett 265 km/h-ra állították a korlátozást, bár ezzel a teljesítménnyel nyilván többre is futotta volna.

Ebben az esetben nem kellett komolyabban hozzányúlni a futóműhoz és a fékrendszerhez – az S3 főegységeit eleve nagy terhelésre méretezték – viszont a vásárlók kívánságának megfelelően különféle 18, 19 és 20 hüvelykes felniket kínálnak a megnövelt teljesítményű modellhez, alacsony profilú, 225 vagy 235 mm szélességű gumiabroncsokkal.