2014.06.15. 09:16

Az európai piac továbbra sem tér magához, Brazíliában pedig visszaesést tapasztalhatott a Fiat-Chrysler csoport az idei év első felében. A vállalat vezérigazgatója, Sergio Marchionne azonban továbbra is bizakodó, és úgy véli, sikerül teljesíteniük a kitűzött célokat.

Brazíliában a gyengélkedő gazdaság mellett a lejáró adókedvezmények, és az export visszaesése is hozzájárult az autópiac visszaeséséhez. Marchionne szerint egészen őszig megmarad ez a nehéz helyzet, az októberi választások után azonban változhatnak a dolgok – méghozzá a Fiat számára kedvezően.

A vezérigazgató az európai piacon sem lát javulást – a 2013-ashoz képest szerinte sem komoly előrelépés, sem pedig számottevő visszaesés nem történt. A Fiat-csoport számára – a veszteségek minimalizálása szempontjából – döntő fontosságú, hogy a Maserati év végéig hogyan teljesít a prémium-szegmensben.

Ahogy Marchionne fogalmazott, számítottak arra, hogy 2014 több piacon is nehéz év lesz számukra, éppen ezért terveiket is ennek megfelelően határozták meg, így világszinten el is érhetik a kitűzött célokat – mint például piaci részesedésük fenntartását.