A Dodge-é lesz a legerősebb négyajtós?

2014.07.04. 14:55

A Dodge nemrég elárulta, mit tud a Challenger SRT Hellcat változata, de itt várhatóan nem állnak meg. Legalábbis úgy hallani, már dolgoznak a Charger kompresszoros változatán is.

A legújabb hírek szerint nem csak a Challenger kapja meg a 6,2 literes, kompresszoros, 707 lóerős Hemi V8-ast, de ugyanezt a motort a Hellcat névvel együtt a Chargerrel is összehozzák majd. A végeredmény jó eséllyel a világ legerősebb szedánja lesz, ha csak a gyári modelleket nézzük, és az olyan vadhajtásokat, mint a G-Power BMW alapú, vagy a Brabus Mercedesből átépített, 800 lóerő feletti szörnyetegei, nem. Azt legfeljebb becsülni tudnánk, hogy ekkora teljesítmény egy üresen is két tonnás autóval mire képes, és mennyire köz- illetve önveszélyes, de az szinte biztos, hogy a 100 km/h-t 5 másodpercen belül érné el, és könnyedén túlléphetné a 300 km/h-t.

Ha minden igaz, a Charger Hellcat akár már az ősz folyamán bemutatkozhat, így a jövő év elejétől kezdhetik forgalmazni. A gyors fejlesztés nem lenne meglepő, hisz a Charger és a Challenger műszaki szempontból nem különbözik lényegesen, így legfeljebb néhány alkatrészt kell elkészíteni, hogy az új motor a négyajtós karosszériába is bekerülhessen.