Szétesik a Caterham birodalom

2014.07.04. 06:28

A Caterham Formula 1-es csapat – amely korábban Lotus néven is versenyzett – soha nem volt igazán eredményes, még annyira sem, hogy a helyezésekért harcolhasson a középmezőnnyel. Ennek ellenére Tony Fernandes talált rá vásárlót, így most megválik tőle. A sportkocsigyárat viszont megtartja, és folytatja a Renault-val közösen elkezdett, C120 jelzésű sportkocsi fejlesztését.

A Formula 1 jó üzlet, de csak azoknak, akik legalább esélyesek néhány pontot szerezni minden szezonban. A Caterham azonban nem tartozott ebbe a körbe: amióta létezik a csapat, csak sereghajtó tudott lenni, hiába kapta meg ugyanazt a Renault motort 2012-ben és 2013-ban, amellyel a Red Bull megalázta az egész mezőnyt. Az idén ráadásul a Renault sem igazán jó, így a sikerre nincs igazán esély most sem. Nem csoda, hogy Tony Fernandes, a tulajdonos igyekezett szabadulni tőle, és most talált is egy befektetőcsoportot, amely átveszi a csapatot. A svájci és közel-keleti befektetők annak a Colin Kollesnek a tanácsára veszik meg a Caterhamet, amely korábban a HRT csapatnál szerzett magának kétes hírnevet, az új csapatfőnök azonban nem ő lesz, hanem Christijan Albers, aki 2005-ben Baumgartner Zsolt helyére került a Minardi csapatnál.

A cél nyilván az, hogy a gyenge csapatból a friss pénzen versenyképes istállót faragjanak, de a név állítólag megmarad, annak ellenére, hogy a sportkocsigyárhoz már semmi köze nem lesz az F1-es csapatnak.