A világ legzsúfoltabb városai

2014.07.12. 06:46

A navigációs rendszereket fejlesztő holland cég, a TomTom hosszú évek alatt összegyűjtött adatai alapján rangsorolta a világ nagyvárosait. Azt mérték, hogy csúcsidőben mennyivel nő meg az átlagos menetidő a város két pontja között. Bár New York és Shanghai hírhedt hatalmas közlekedési dugóiról, ezek a városok be sem kerültek az első tízbe.

A felméréshez az úgynevezett traffic indexet használták, amely azt mutatja, hogy csúcsidőben hány százalékkal nő meg a menetidő a legkevésbé forgalmas időszakok forgalmához képest. A legrosszabb ilyen szempontból Moszkva, ahol 74% a közlekedési index, a második Isztambul 62%-kal, a harmadik Rio de Janeiro (55%), a negyedik Mexico City (54%), az ötödik São Paulo (46%), a hatodik Palermo (39%), a hetedik Varsó (39%), a nyolcadik Róma (37%), a kilencedik Los Angeles (36%), a tizedik pedig Dublin (35%). Budapestről is van adat, itt a közlekedési index 24%, ami közepes értéknek számít.

Ez persze csak egyetlen adat, ami nem jellemezheti egy város teljes közlekedését, de Harold Goddijn, a TomTom vezérigazgatója azt állítja, kutatásukból az is kiderül, hogy a legsúlyosabb esetekben már nemigen használ az úthálózat bővítése vagy a meglevő utak kiszélesítése sem.