Így csapat Räikkönen fűnyíróval

2014.07.13. 17:42

A finn Kimi Räikkönen nem élete legjobb szezonját futja idén a Forma-1-ben. A gyengélkedő Ferrarival az eddigi kilenc futamon mindössze 19 pontot tudott összekaparni, ráadásul csapattársa, a spanyol Fernando Alonso rendre előtte végez. Räikkönen tehetségét persze kár lenne vitatni, nem véletlenül nyert világbajnoki címet 2007-ben.

Ráadásul szinte bármivel képes megdöbbentően gyorsan menni. Kipróbálta már magát a rali-vébén is, de a hómobilversenyzés sem áll távol tőle. Ezúttal füvön állt rajthoz, és egy fűnyíró nyergében száguldott három korábbi Forma-1-es versenyző ellen. Igazán kemény küzdelem volt ez, ahol a kerék-kerék elleni csatát sem kerülték.

Räikkönen végül Martin Brundle-t, Anthony Davidsont és Johnny Herbertet is maga mögé utasította a múlt hétvégi Brit Nagydíj előtt megrendezett fűnyíróversenyen.