Képeken a Suzuki Swift legújabb ellenfele

2014.08.02. 06:52

Már korábban is megszokhattunk, hogy a Hyundai modelljei hozzák a nyugati és japán konkurencia színvonalát, de sokáig inkább csak arra törekedtek a formatervezőik, hogy az autó legalább átlagosan nézzen ki. Az i20 sem volt nagyon érdekes autó, inkább az árával és a hosszú garanciaidővel igyekeztek vonzóvá tenni. Ám most itt az utódja – azt ígérik, ez már határozott karakterű lesz.

Most még csak a vázlatokat mutatták meg a típusról, amelyek a Hyundai német formatervező stúdiójában készültek – nyilván minimum három éve, amikor a fejlesztési folyamat tervezési szakasza zajlott – de ezeken csak a főbb motívumokat érdemes nézni, a végleges arányok nyilván mások lesznek. Ezeken talán a trapézforma első légbeömlő és a rejtett hátsó ajtóoszlop a két legkarakteresebb vonás, egyébként inkább csak egy divatos átlagautónak tűnik az új i20-as. Ez persze nem feltétlen probléma, hisz a VW semmitmondó stílusával épp a világ legnépszerűbb autógyártójának címére tör, és előtte a Toyota, illetve a GM is semmilyen tucatautóival aratta legnagyobb sikereit. Az i20 ezzel együtt nyilván lesz olyan markáns jelenség, mint a VW Polo, ami nyilván bőséggel elég lesz.

Bár sokat nem árultak el az autóról, úgy hallani, ez lesz az egyik első Hyundai, amelyből már készítenek sportos N változatot is, sőt, ez képviselheti a márkát a rali-világbajnokságon is. Mindez leginkább arra jó, hogy sokkal inkább szem előtt legyen a típus, mint az elődje, amelynek a létezéséről a Hyundai értékesítőin és a tulajdonosokon kívül mondhatni alig tudott valaki.