A Tesla Roadster újra támad?

2014.08.08. 16:38

Néhány éve még csak ennyit tudott felmutatni a Tesla Motors: egy alig módosított Lotus Elise-t, villanymotoros hajtáslánccal. Nem készült belőle sok, és azok sem voltak valami megbízható autók, de elég érdekesek és drágák voltak ahhoz, hogy kitermeljék annak a kemény magnak a közepét, amely aztán segíthet elterjeszteni a későbbi, használhatóbb modelleket.

Így is lett, és ahogy számítani lehetett rá, a Tesla Roadster azonnal eltűnt, ahogy a Model S megérkezett. Ám úgy hallani, a Tesla visszatérne a gyökerekhez, miután kialakított egy komolyabb kínálatot. Jelenleg még csak az 5-ös BMW méretű Model S kapható, de már láttuk a szabadidőautó-jellegű Model X prototípusát, és ha igaz, érkezik egy elérhetőbb árú villanyautó, a Model C is. A legújabb pletykák szerint ezek után, legkorábban 2017-ben érkezhet meg a Roadster utódja, bár úgy hallani, ezt már teljes egészében maga tervezné a Tesla mérnök-csapata.

A Tesla alelnöke, George Blankenship korábban azt mondta, a következő Roadster sokkal jobb lesz, mint az elődje volt: akár 4 másodpercen belül elérheti majd a 100 km/h-s sebességet, és egy töltéssel akár 320 km-t is elmehet.