Chevrolet Bolt: ettől féljen a Nissan?

2014.08.16. 18:19

Még ki sem jött a második generáció, Amerikában már arról pletykálnak, a General Motors kijön Chevrolet Volt kistestvérével. Talán már a neve is megvan: Bolt.

A következő generációs Volt prototípusának korábbi kémfotója
A következő generációs Volt prototípusának korábbi kémfotója

Miután európai testvérét, az Amperát már eltemettük, Amerikában a januári Detroiti Autószalon egyik leginkább várt újdonsága a következő Chevrolet Volt. A General Motors hazai piacos konnektoros hibridje sem mondható túlságosan népszerűnek, de az Amperánál kb. ötször nagyobb rá a kereslet.

Siker és kudarc ide vagy oda, a Chevrolet a közeljövőben még nagyobb erővel lehet jelen a hibrid- és villanyautók piacán – legalábbis ezt sejti az amerikai sajtó. A találgatások azután erősödtek fel, hogy a GM nemrég levédette a Chevrolet Bolt, illetve Bolt márkaneveket. A találgatások szerint ez több dolgot jelenthet, például azt, hogy a következő generációs Voltot két modellre osztanák. A Bolt volna az olcsóbb, belépő szintű hibrid, a Volt pedig maradna az, ami. Illetve valószínű marad a luxusváltozat is, a Cadillac ELR. Szóval az egyik elképzelés szerint egy kis Volttal, azaz a Bolttal állítanának konkurenst a full elektromos Nissan Leaf mellé, ami a japánok sikerét látva valljuk be, bölcs megoldás volna. Ám, hogy ezeket a találgatásokat mennyire érdemes komolyan venni mutatja, hogy egy másik elképzelés szerint a Bolt éppen hogy a Chevy csúcs villanyosa lenne, amivel a Tesla Model S-nek mennének neki. Ilyesféle tervek is keringenek állítólag a márka háza táján.

Persze az is elképzelhető, hogy semmi szándékuk a névvel, csupán azért kellett nekik, hogy véletlenül se csináljon bárki más ilyen néven bármiféle autót, ami megtévesztené az ügyfeleket.