Az XC90 a Volvo egyetlen esélye

2014.08.19. 16:59

Bár nem nagyon feltűnően, de a Volvo hatalmas lépést készül megtenni. Most – négy évvel az után, hogy a kínai Geely megvette – ténylegesen is elkezdhet elszakadni egykori tulajdonosától, a Fordtól. És a márka számára ezen múlik minden. Ha az új XC90 nem lesz sikeres, az könnyen az egész autógyár bukásához vezethet.

Az XC Coupé tanulmány stílusában állítólag már az XC90-re emlékeztet. hamarosan meglátjuk
Az XC Coupé tanulmány stílusában állítólag már az XC90-re emlékeztet. hamarosan meglátjuk

A Volvo iszonyatos pénzt – több mint 8 milliárd eurót – fektetett be mindabba, ami a második generációs XC90 létrehozásához szükséges volt. Kifejlesztettek egy teljesen új, könnyen változtatható méretű padlólemezt, egy turbómotor-családot, amely benzin- és dízelmotrokat egyaránt tartalmaz, hozzá hibrid segédhajtást és komplex, kétlépcsős feltöltőrendszert. Összességében egy olyan, teljesen saját fejlesztésű gyártási rendszert, amelyre később töredék-költséggel építhetnek akár tucatnyi új típust. Ám az első modell, amely erre épül, az XC90 egyfajta vizsgadarab: ha jól sikerül, azzal a jelenlegi tulajdonos felé is bizonyítható, hogy az irány jó, érdemes tovább bővíteni a Volvo típusválasztékát, érdemes újabb milliárdokat költeni a cégre.

„Jól tudjuk, hogy nem lesz második esélyünk” - mondta Hakan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója, de azonnal hozzátette: „Ennek kell működnie, de biztosak vagyunk benne, hogy fog”. Az már most, a bemutató előtt egyértelmű, hogy az XC90 bemutatása mögött több munka van, mint az előző Volvo-generáció egésze mögött, és ennek köszönhető Samuelsson magabiztossága is, de az is látszik, hogy csak így volt egyáltalán esélyük a konkurenciával szemben. A német riválisok – az Audi, a BMW és a Mercedes – éves szinten már 1,5 millió környékén járnak az eladásokkal, míg a Volvo ennek a mennyiségnek úgy a harmadát tudja értékesíteni éves szinten. A feladat egyértelműen e hatalmas különbség csökkentése, de ez csak friss, az eddiginél vonzóbb modellpalettával lehetséges.

Az új XC90 pemierjére 2014 augusztus 26-án kerül sor, és azt ígérik, ez már nem csak biztonságos lesz, de sokkal vonzóbb is, mint az elődje.