2014.09.15. 16:47

A Fordnál nyilván kiadták parancsba, hogy semmin sem szabad nagyot változtatni, viszont mindenre rá kell akasztani az új, egységes Ford arcot. Így lehet, hogy az új Mondeo és a régi közt nincs látványos eltérés – olyan, mintha csak egy modellfrissítést látnánk – de ugyanez a helyzet a Focusszal, a Kugával, a Fiestával, és most az S-Maxszal is. Pedig látszik, hogy ezúttal egyetlen görbület sem stimmel a karosszéria lemezein, de az összkép mégis ugyanolyan, így az újdonság mégis nehezen mássza meg az ingerküszöbünket.

A meglepetést ráadásul többszörösen lelőtték már. Tavaly tavasszal, Genfben már láthattuk az S-Max Concept tanulmányautót, de nagyon sok részlet megegyezik az S-Max Vignale tanulmánnyal is, amelyet többször is megmutattak már a közönségnek. Az új modell egyébként annyiban tér el az elődjétől – eltekintve az orrától, ami a megszokott harcsaszájú kialakítást kapta meg – hogy egy picit mindenütt ívesebb, kevesebb az éles részlet, viszont több a króm, és talán egy picivel szerencsésebb az üvegfelületek és a fém aránya. Mindez azonban csak akkor tudatosul az emberben, amikor egymás mellé rakja a két autó képeit, egyébként rávágnánk, hogy ez is csak egy gyönge modellfrissítés.

A műszaki tartalomra persze igaznak is tűnik: az alapok azonosak az előző generációéival, ugyanazt a platformot használták itt is, mint a Mondeóban. A motorkínálat is hasonló: 1,5 és 2 literes Ecoboost turbómotorokat kap a típus 160 és 240 lóerővel, dízelmotorból pedig valószínűleg csak 2 literesek lesznek, 120, 150 és 180 lóerővel. Emellett lesznek első- és összkerék-hajtású változatok is.

A hétüléses modellt elődjéhez hasonlóan nagy családi autónak szánják, így minden, ebben a kategóriában bevált extra megtalálható lesz benne, a gombnyomással hajtogatható ülésrendszertől a motoros csomagtérajtón keresztül a hűtött-fűtött ülőlapokig. Emellett manapság már kötelezőnek számítanak az olyan biztonsági berendezések, mint a sávelhagyás- és holttér-figyelő, vagy az aktív parkolás-segítő rendszer – ezekkel az új S-Maxban szintén találkozhatunk.

Az S-Max volt az egyik modell, amelyet eddig a belga Ford üzemben készítettek, így ennek a leváltása is késett – érzésünk szerint legalább egy évet – de most, október elején a Párizsi Autószalonon megtartják a hivatalos bemutatót, és legkésőbb a jövő év elején el is kezdhetik gyártani a Mondeóval párhuzamosan a Ford spanyolországi üzemében.