Új motorok a kis BMW-kben

2014.09.17. 17:55

Három új motort mutat be a BMW a kettes sorozat különféle változataiban. A fronthajtású Active Tourer három, a Coupé egy korszerűbb motorral lesz elérhető, ráadásul az egyterű összkerék-hajtást is kap majd.

A 220d Coupé és a 220d Active Tourer ugyanazt a 190 lovas kétliteres dízelmotort kapja meg a korábbi, 184 lóerős változat helyett. Nem csak a motor teljesítménye nőtt meg az áttervezéssel, de a maximális nyomatéka is, 380-ról 400 Nm-re. A Coupé egy picit még gyorsabb lett tőle: 7 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra nyolcfokozatú automata, és 7,1 alatt manuális váltóval, ami mindkét esetben egytized másodperces javulás az elődhöz képest. A fogyasztás is csökkent három decivel, így az automata változat 3,8, a namuális 4,1 liter gázolajjal mehet el száz kilométert az NEDC ciklus szerint.

Amellett, hogy ugyanezt a motort az Active Tourerben is bevezetik, az egyterű kap két másoik motort is. A 220i változatba 192 lóerős és 280 Nm csúcsnyomatékú kétliteres négyhengerest építenek, amellyel az autó akár 7,5 másodperc alatt elérheti a százas tempót, a végsebessége pedig 230 km/h. Akinek nem kell ekkora teljesítmény, viszont lényegesebb szempont számára a fogyasztás, az már háromhengeres dízelmotorral is megkaphatja: a 216d-be a Minihez kifejlesztett új dízel kerül 116 lóerővel és 270 Nm csúcsnyomatékkal. Ezzel teljesen átlagosan megy a legkisebb családi BMW, 10,6 másodperc alatt éri ez a százat, 195 km/h az elméleti végsebessége, viszont cserébe 3,8-3,9 literes fogyasztást ígér száz kilométerre. Valószínűleg ez utóbbi változat lesz igazán népszerű, hisz ennek a legkedvezőbb a fogyasztása.

Az új motorok bejelentése mellett a BMW arra is ígéretet tett, hogy az Active Tourer csúcsváltozatait, a 220d-t és a 225i-t a jövőben összkerék-hajtással is kínálja majd, bár azt még nem részletezték, hogy ezek a kivitelek mikor válnak elérhetővé.