Halogatják a VW Phaeton leváltását

2014.09.24. 11:29

A Volkswagen luxusmodellje érdekes pályát futott be eddig, és úgy tűnik, még messze nincs vége. A nagy felhajtással bemutatott típus Nyugat-Európában és Észak-Amerikában elég nagyot bukott az első éveiben, ám amikor már úgy tűnt, menthetetlen, megtalálta a piacát Kínában, és azóta egész jól fogy. Állítólag ez a fő oka, amiért még a kínálatban tartják, hiába múlt az idén tizenkét éves.

A németek számára a Phaeton késői sikere nem várt eredmény, hisz a gyártás első éveiben átlagosan mintegy 6000 példány épült a típusból a drezdai üveggyárban, mostanság viszont ennek a mennyiségnek nagyjából a kétszerese készül, és a termelés zöme Kínába megy. Ennek megfelelőel jellemzően hat- és nyolchengeres, nyújtott tengelytávú benzines változatokból készül a legtöbb, hisz Kínában jellemzően sofőros limuzinnak vásárolják a Phateont, elsősorban kivételes hátsó helykínálatának köszönhetően.

A 2010-es modellfrissítéssel egybekötött kínai piaci bevezetés tehát megteremtette annak a lehetőségét, hogy a luxusmodell visszahozza a fejlesztésébe ölt hatalmas összegnek legalább egy részét. Így érthető, hogy a VW, amely manapság egyébként is az iparág átlagánál sokkal alacsonyabb nyereségrészesedése miatt kénytelen aggódni, nem siet a Phaeton leváltásával. Úgy hallani, a második generáció bemutatóját 2018-ra halasztották, így a jelenleg gyártott változat kényelmesen kifuthatja a formáját Kínában.

Korábban arról lehetett hallani, hogy a VW Észak-Amerikában és Európában egy kevésbé drága, de hasonlóan nagy méretű modellel váltaná a Phaetont, amely a Chrysler 300C-nez hasonló autókkal kelhetne versenyre. Nem is lehetetlen, hogy tényleg így lesz, viszont Kínában épp ellenkező irányú fejlesztést tartanak szükségesnek. Ott állítólag egy drágább, még több luxust kínáló, és így még nagyobb hasznot hozó modellre lenne szükség. Így az is elképzelhető, hogy a Phaetont két különböző típus váltja le, az eltérő piacok eltérő igényeinek megfelelően.