Igazi szörnyet csináltak a BMW i3-asból

2014.10.07. 16:51

Az Eve Ryn nevű oszakai tuningcég eddig is BMW-k átalakításával foglalkozott, de elsősorban 1-es, 3-as és 5-ös sorozatú autókra készültek náluk szélesítések, LED-lámpás lökhárítók és egyéb hasonló kiegészítők. Most viszont az i3-ast vették kezelésbe, amely ettől ugyan nem lett szebb, de legalább kinéz valahogy.

Ha a BMW i3-asnak van hibája, az a külső formaterv. Nem mintha nem lennének rajta érdekes részletek, de az autó összhatásán az látszik, hogy a tervezőkben csak az akarat volt meg, hogy valami jellegzeteset alkossanak, de a határidőig nem jött meg az ötlet. Ettől persze még el lehet adni – annál is inkább, mert belül tényleg kellemes a hangulat, és az ember a saját autóját inkább abból a szemszögből ismeri – és a Tesla után jelenleg ez az egyik legigényesebb elektromos jármű a piacon, de valószínűtlen, hogy valaki a meglátni és megszeretni elv alapján épp ezt a modellt választaná.

A japán tuning-csapat ezen ugyan nem tudott változtatni, de megpróbálták valahogy ötletesebbé tenni az autó megjelenését. Ehhez 20 hüvelykes, halványkékre eloxált könnyűfém felniket használtak elég feltűnő ültetéssel és nyomtáv-szélesítéssel, valamint két új lökhárítót. A hátsó még egész visszafogott, az első azonban olyan, mintha egy szárazföldre tévedt, képtelenül hatalmas cápa sapkaként tette volna magára az i3-as elejét. Megvannak a kopoltyúk, a gigantikus szájat formázó alsó légbeömlő és az élőlényeket idéző vonások mindenütt. A forma többi részéhez ennek ugyan semmi köze, de legalább mozgalmassá teszi az i3-as arcát, ami az autó egyéb részleteire nem mondható el.

Nyilván nem az Eve Ryn az első cég, amely megpróbál többet kihozni a villany-BMW-ből, ha már így néz ki, és kifejezetten népszerűnek tűnik, de az kétségtelen, hogy a japánok sikeresen próbálkoznak azzal, amivel a gyári tervezők nem boldogultak: ez az i3-as legalább alkalmas érzelmek kiváltására. Ám az is pozitívum, hogy az átalakítás a műszaki tartalmat alig érinti, így ha valakinek mégsem jön be az átalakítás, viszonylag könnyű visszaállítani a gyári állapotot.