Nem jön olcsó Porsche

2014.10.07. 10:37

Amióta a Porsche a VW csoport részévé vált, ismét feltámadtak a pletykák egy lehetséges olcsó modellről. A 718-asként emlegetett négyhengeres, középmotoros sportkocsi azonban ismét elakadt valahol.

Nem ez volt az első alkalom, hogy útjára indult az olcsó Porschéről szóló pletyka, de ezúttal is ugyanúgy végezte: a gyár megcáfolta a létezését. Pedig most már tudjuk, hogy az 1980-as években terveztek egy ilyen típust, amely eljutott a prototípus-fázisig, és nem kizárt, hogy most is ugyanez a helyzet. Biztosat persze nem tudni, de néhány éve egyes Porsche vezetők nyíltan beszéltek egy négyhengeres turbós bokszermotor fejlesztéséről, és arról is, hogy a VW csoport célja az eladások megduplázása, amit pedig a jelenlegi típusokkal – még a Macannal együtt – sem tűnik reális elképzelésnek. Ám a Porsche észak-amerikai vezérigazgatója most vetett véget a találgatásoknak. Azt mondta, bár fontolgatták egy kisebb modell kifejlesztését, végül úgy döntöttek, nem alkalmas az idő a Boxster-Cayman párosnál olcsóbb modell számára. Így azoknak, akik egy-egy új sportkocsi árát soknak találják, továbbra is a gyári használtautó-programot tudják ajánlani.

Ugyanakkor úgy néz ki, a Macan várakozáson felül teljesít: bár a kisebbik Porsche szabadidő-autót meglehetősen borsos áron kínálják, már most hat hónapos várólista alakult ki, ami azt jelzi, hogy a gyártással egyelőre nem tudják követni az igényeket. Emellett az amerikai igazgató azt is elárulta, hogy milyen átlagáron adják el a Macanokat: kiderült, hogy az amerikai vásárlók átlagosan az alapárnál 12-14%-kal hajlandók többet fizetni az extrafelszerelésekért.