Gyorsabb lesz, olcsóbb aligha

2014.10.19. 06:58

A Detroit Electric már jó ideje előrukkolt SP:01 névre keresztelt Lotus Elise-klónjával, és már úgy tűnt, hogy szinte teljesen kész sportkocsiról van szó. Azóta azonban folyamatosan reszelgettek rajta, mígnem eljutottak a végleges formához. Erről most adták ki az első teaser videót.

Jó kedvcsinálóhoz méltón persze túl sokat nem mutatnak meg benne, de az egyértelműnek tűnik, hogy jelentősebb változtatásokat nem végeztek az autón. Külsőre legalábbis. Ami a műszaki tartalmat illeti, ott már észrevehetőbbek a módosítások: az előzetes várakozásokhoz képest erősebb sorozatgyártású modellt ígérnek.

Tavaly tavasszal ugyanis még 150 kilowattos villanymotorról volt szó, ami lóerőre lefordítva 204 körüli adatot jelent. Most jelentős növekedésről, 207 kW-ról (281 lóerőről) beszélnek. A nyomaték pedig 225-ről 280-ra nőtt. Igaz, a meggyőzőbb számok nem jelentenek nagyobb dinamizmust: a korábban 3,7 másodpercre saccolt 0-100-as sprintre most 3,9 másodpercet adnak meg.

Az SP:01-gyel egyébként saját márkaarculatát is újraépítené a Detroit Electric. Ilyen néven 1907 és 1939 között működött már a vállalat, amelyet aztán hosszú évtizedek után Albert Lam 2008-ban támasztott fel. A villanysportkocsival azt próbálják bizonyítani, hogy képesek megfelelni napjaink elvárásainak is.