Működő repülő autó a szomszédból

2014.10.31. 17:23

Nem ez az első kísérlet a repképes autó elkészítésére, de az nem kérdéses, hogy igazán látványos. Ráadásul a szomszédos Szlovákiában készül az Aeromobil 3.0.

Korábban sokat lehetett hallani az amerikai Terrafugiáról, amely egy repülő autó előállításán fáradozik. Az ő gépük már mindenféle engedélyeztetésen túl van, cserébe viszont elég bugyuta külsejű jószág, és persze törvénytelenül drága. Az Aeromobil ugyanilyen kevéssé praktikus, hisz nagy – a szélessége összecsukott szárnyakkal is 2,24 méter – és nincs is sok hely benne, de legalább igazi sci-fi jármű, amely nem csak repül és gurul, de leesett állakat hagy maga után, amerre csak jár.

A fura forma persze aerodinamikailag is kedvező, az autófutómű előnye pedig, hogy elég durva talajról is simán felszállhat a gép. Nyitott szárnyakkal egyébként 8,32 méter széles a gép, a hajtását pedig egy Rotax 912-esre bízták, ami egy 1,2 literes, változattól függően 80-100 lóerős négyhengeres, léghűtéses, szuperkönnyű bokszermotor, kifejezetten kisrepülők számára. Ezzel az Aeromobil 3.0 160 km/h-s sebességgel haladhat szárazföldön, levegőben pedig 200 km/h a végsebessége. Az ultrakönnyű felépítésnek és az áramvonalas formának köszönhetően a fogyasztás is elfogadható: autóként 8 liter körül kér 100 kilométerre, repülőként pedig 15 litert óránként.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor és mennyiért lesz elérhető az Aeromobil repülő-autó öszvére, de nem csodálkoznánk rajta, ha sokan érdeklődnének iránta. Nem is csak a képességei, de kivételes stílusa miatt is, amivel simán pályázhatna egy szerepre a következő James Bond filmben is.