Szörnyetegek M-logóval

2014.11.01. 09:39

A nagyközönség előtt a Los Angeles-i autószalonon állítja ki először hobbiterepjárói M-es változatát a BMW. Az X5 M és X6 M első gyári képeit és hivatalos adatait azonban már ki is adták. Mindkét modell igazán durvára sikeredett.

Ami a külsőt illeti, az alap X5-öshöz és X6-oshoz képest agresszívebbre faragták az M-eseket. Az orr-részen az átszabott lökhárító tűnik fel először, de kicsit módosítottak a veséken is. oldalnézetből a küszöb, hátulról pedig a lökhárító és a négy kipufogóvég árulkodik arról, hogy sportmodellel van dolgunk. A 21 colos könnyűfém felnikre elöl 285, hátul 325 mm széles gumikat feszítettek.

Belül szintén folytatódik a módosítások sora. Nem hiányozhatnak a bőr sportülések és a bőr sportkormány sem, valamint a bőrbe varrt műszerfalat is alakítgatták egy kicsit. A tetőkárpit alcantara. Persze az extrákkal sem spóroltak a bajorok: a klíma négyzónás és automata, a hangrendszer pedig Harman Kardon.

Az X5 M és X6 M között motorikusan nincs különbség: mindkét modell ugyanazt a 4,4 literes V8-ast kapta meg. Ez 575 lóerős teljesítmény és 750 newtonméteres nyomaték leadására képes. Nyolcgangos M Steptronic automata váltójával és összkerékhajtásával 4,2 másodperc alatt képes nulláról százra gyorsítani, a végsebességet pedig elektronika korlátozza 250 km/h-nál.

A forgalmazást a tervek szerint jövő tavasszal kezdik meg, az Egyesült Államokban az X5 M-ért mintegy 99650 dollárt (24,5 millió forintot), az X6 M-ért pedig 103050 dollárt (25,3 millió forintot) kell majd kicsengetni.