A tönk szélén a leghíresebb Ford-specialista

2014.11.26. 21:30

Az amerikai tuningcég története eddig is elég érdekesen alakult, de most pont kerülhet a végére – legalábbis erre utal egy nemrég közzétett dokumentum.

A Saleen tuning-Mustangok ezrein kívül készített szupersportkocsikat, sőt, a Ford megbízásából a cég gyártotta a Ford GT-t is, de a pénzügyi mérleg azt mutatja, hogy jelenleg saját magát sem képes eltartani. A jelentésből, amely az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti bizottságtól szivárgott ki, legalábbis ez derül ki. A Saleen számláján szeptember végén alig több, mint hétezer dollár volt, míg az adó- és számlatartozások bő 1,7 millió dollárra rúgtak, és a cég működése több, mint hárommillió dollárt emésztett fel márciustól szeptemberig.

Korábban már volt egy mélypont a tuningcég történetében, amikor Steve Saleen, az alapító kivált a cégből, a Ford GT gyártására szóló szerződés pedig lejárt, de aztán Saleen visszavásárolta a cégét, és úgy tűnt, minden rendben folyhat tovább. Még a Tesla Model S-hez is készítettek egy tuningcsomagot, ami azt az érzést keltette, hogy fejlesztésre is van pénz, de a pénzügyi mérleg azt mutatja, hogy az üzleti modell nem igazán működik.

Úgy tuduk, a cég jelenleg újabb pénzügyi forrásokat próbál bevonni a további működéshez, de korántsem biztos, hogy ez sikerül, az pedig jó eséllyel a cég, és vele a márkanév végét jelenti.