Évente két új Suzuki jön

2014.11.26. 13:45

Az új Vitara bemutatója kapcsán derült ki, hogy a Suzuki 2017-ig lényegében a teljes modellpalettáját lecseréli: három kategóriában két-két vadonatúj autó várható.

A cél az európai piaci részesedés jelentős növelése, akár a korábbi eladások megduplázása lenne. A Suzuki ennek érdekében azokra a kategóriákra koncentrál, ahol hagyományosan erős. A városi kisautók – szaknyelven az A szegmens – és a négyméteres kiskocsik – a B szegmens – mellett a kis szabadidő-autók kategóriájában is két-két modell várható, egy célszerűbb és olcsóbb, illetve egy igényesebb kivitelű, feltűnőbb stílusú és ennek megfelelően drágább. Az előbbi megközelítést a már ismert újdonságok közül a Celerio, az utóbbit az új Vitara, de ezekkel nem ér véget a sor.

Jövőre érkezik egy újabb városi törpe a Celerio mellé, valószínűleg azonos műszaki alapokon, de gazdagabb felszereltséggel, kellemesebb – vagy legalábbis annak szánt – formával. Emellett jön egy újdonság a Swift kategóriájában is, várhatóan szintén egy drágább alternatíva a sikeres kiskocsi mellé. 2016-ra a Swift utódja várható, a jelenleginél is kedvezőbb áron, és még valami, logikusan talán a Jimny következő, a jelenleginél kevésbé spártai generációja.

A Suzuki eddigi legjobb évében, 2007-ben 285 ezer autót adott el Európában, ami 1,82%-os piaci részesedést jelentett, tavaly viszont 151 ezer eladott autóval csupán 1,23%-os részesedést értek el. A cég célja jelenleg az, hogy újra 2% közelébe emelje piaci részesedését, ami éves szinten 240 ezer autót jelentene.