Már gyártják a levegő nélküli kereket

2014.11.27. 17:48

Hasonló, levegő nélkül kerék-konstrukcióval több cég is kísérletezik, de a Michelin megoldása került először gyártásba. Egyelőre azonban csak fűnyírókhoz, munkagépekhez és hasonló, viszonylag lassú járművekhez kínálják.

A levegő nélküli kerék legfontosabb előnye, hogy sokkal jobban tűri a sérüléseket, mint a pneumatikus abroncsok. Nem ereszt le és nem kap defektet, mint a hagyományos gumik, sőt, bizonyos mértékig a futómű szerepét is átveszik a műanyag küllők. A Michelin most a szériagyártást is beindította az Egyesült Államokban, pontosabban a dél-karolinai Piedmontban, ahol már nagy szériában is elő tudják állítani. A francia gyártó már korábban is eladott néhány ezer példányt az új típusú kerékből – hivatalosan már tavaly óta piacon van a Tweel – de ezeket még kis sorozatban, nagyrészt kézi munkával állították elő.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a levegő nélküli abroncsoknak a munkagépek piacán lehet komolyabb jövője, mivel a nagy sebességű haladáskor fellépő problémákat egyelőre nem tudták megoldani. A legnagyobb gondot a futófelületen keletkező hő okozza, amelyet a pneumatikus abroncsok esetében a sűrített levegő vesz fel. Emellett a levegő nélküli kerék sokkal erőteljesebben deformálódik, mint a pneumatikus abroncsok, ami megnövekedett gördülési ellenállást jelent – igaz, részben kiválthatná a futómű által betöltött funkciót is.

Ennek megfelelően a Michelin szakemberei – bár meggyőződéssel állítják, hogy személy- és teherautókon is megjelenik majd az új típusú kerék – nem merték megjósolni, hogy mikorra várhatók ezek a változatok. Ám az valószínű, hogy nehéz terepen használt munkagépeken egyre gyakrabban találkozhatunk majd hasonló megoldásokkal. A következő években valószínűleg más szereplők is belépnek erre az új piacra: a Bridgestone-nál is folyik egy hasonló fejlesztés, a Resilient Technologies nevű cég NPT jelzésű fejlesztését pedig az amerikai hadsereg támogatja.