Egymillió Tesla 2025-re? Sőt, annál is több

2015.01.19. 14:19

Nem tart a konkurenciától, tíz év múlva már milliós nagyságrendben gyártana autókat Elon Musk. A Tesla vezére ezt a Detroiti Autószalonon mondta, Michiganben, ahol eddig nem sok siker termett a márkának.

Annak ellenére, hogy a Model S utáni nagy dobásra még mindig várunk, a Detroiti Autószalon egyik legtöbbet hivatkozott szereplője Elon Must lett. Musk közismerten nem egy mellébeszélős cégvezér, egyenes és merész karaktere miatt a sajtó sokszor Vasemberként említi, a Marvel képregénykaraktere után. Szóval ez a rendkívül sikeres üzletember/mérnök/feltaláló mondott olyat Detroitban, hogy 2025-re milliós nagyságrendben gyártana autót a Tesla, amivel a gyár tíz év múlva kb. akkora lenne, mint amekkora ma a BMW. Ha valakinek nem lenne meg: a Tesla Motors az a különutas autógyár Kaliforniából, amely jelenleg egyetlen forgalmazott modelljével, a Model S-sel megalkotta a tömeggyártású elektromos prémiumautó fogalmát. A Model S bár nagy siker lett, tavaly mindössze 33 ezret adtak el belőle, az idei terv pedig ennek a másfélszerese. A növekedés sok tényező függvénye, ezekről is beszélt Musk.

Musk elmondta, hogy több összeszerelő üzemre lesz szükségük, amikor az eladások elérik az évi félmilliót. A Tesla jelenleg csak Kaliforniában, Fremontban gyárt járműveket, de a tervek közt már ott van egy újabb gyár Kínában. Emellett már épül a neveadai Gigafactory, minden idők legnagyobb akkumulátorgyára, amellyel sikerül legalább harminc százalékot faragniuk az akkumulátor-előállítás költségén. Beszélt a konkurenciáról is, s mint mondta, az új villanyautókat nem érzi közvetlen kihívónak, hiszen idővel úgy is minden autó elektromos lesz. Amikor a Detroit Free Press megkérdezte Musktól, hogy lát-e arra esélyt, hogy Detroitban gyártson a Tesla, nem zárta ki a lehetőségét. Ehhez persze nem lenne rossz lépés Michigantől, ha elállna a terjeszkedésük útjából. Az államban ugyanis nem engedélyezett, hogy egy autógyártó közvetlen értékesítse autóit a vevőknek, ami szembe megy a Tesla gyakorlatával.

A napelemekkel borított Gigafactory látványterve
A napelemekkel borított Gigafactory látványterve

Az új modellek és a termelés növelése azonban nem feltétlenül lesz elég. Musk aggódik az Amerikában felpörgött palaolaj kitermelés miatt, amely – amellett, hogy a termelés módja miatt nagyon környezetgyilkos – lent tartja az üzemanyagok árát az USA-ban, így a vásárlók a közeljövőben pusztán spórolás miatt aligha lesznek motiváltak, hogy villanyos autót vegyenek.