2015.02.27. 17:06

Joachim Koschnicke, az Opel kormányzati kapcsolatokért felelős európai alelnöke hazánkba látogatott,és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Colleen Bell amerikai nagykövet társaságában bejelentette a GM következő magyarországi beruházásait.

A bejelentett három beruházás közül a legnagyobb az 1,7 millió eurós, azaz csaknem 500 millió forintos oktatóközpont létrehozása Szentgotthárdon. Ebből 700 ezer euróba kerül az építkezés és további egymillióba az eszközök. A központ célja a nyugat-magyarországi képzési lehetőségek fejlesztése: közel száz diák egyidejű szakmai felkészítése folyik majd az új létesítményben. A tanműhelyeket automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák, illetve gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatásához alakítják ki.

A Flex motorgyárba további 500 új dolgozót vesznek fel, így a foglalkoztatottak teljes létszáma 1900-ra bővül. A szentgotthárdi fejlesztéseken kívül májusban irodát nyit Budapesten a General Motors üzleti szolgáltató cége, a Global Business Services. A tervek szerint kezdetben negyven, később dupla ennyi pénzügyi és könyvelési szakterületen végzett fiatalnak kínálnak majd munkalehetőséget.