2015.03.03. 17:58

Ahhoz képest, hogy a VW spanyol márkája nagyjából egy évtizede lengette be, hogy saját kompakt városi terepjárót készítene, a terv még mindig nem valósult meg – vagyis ami készen van, azt most mutatták be a 20V20 nevű tanulmány képében.

A legnagyobb meglepetés az autó stílusa: nem nagyon emlékeztet a korábbi Seatokra. Több rajta az éles forma, elegánsabbak az arányai, és egyáltalán nem tűnik úgy, mintha valamiféle sablon szerint tervezték volna. Igaz, azt már most tudni, hogy a szériamodellt jövőre a Škoda egyik üzemében állítják majd elő, azaz van rá esély, hogy a Rapid-Toledo pároshoz hasonlóan ebből is készül egy, csak az orrkialakításában eltérő változat a cseh márka számára, de inkább ne fessük az ördögöt a falra. A 20V20 így, hatalmas kerekeken kifejezetten kellemes jelenségnek tűnik, legalábbis a gyári fotók alapján.

A 4,66 méter hosszú és 2,79 méter tengelytávú modell méretei alapján már inkább a Nissan X-Trail ellenfelének tekinthető, mint a Qashqai-énak, azaz akár a nagyobb családi autók alternatívája is lehet, a 22,8 centis hasmagasság pedig egész jó terepjáró képességet sejttethetne, ha nem lennének olyan hatalmas felnik és alacsony profilú gumiabroncsok a tanulmányon. Műszaki adatokkal egyelőre nem terhelik a közönséget, csak annyit árultak el, hogy a DSG váltó és elektronikusan vezérelt összkerék-hajtás kerül a végleges járműbe.

A tanulmány alapján úgy látszik, a VW csoportnál végre kezdenek rájönni, hogy ha a Seat márkával el akarnak érni valamit, ahhoz új, népszerű típusokra lesz szükség. Már az aktuális Leon is egy jó irányba tett lépésnek tűnt, de ha a 20V20 szériaváltozatát nem rontják el nagyon, és nem árazzák messze a vetélytársak fölé, akkor akár a márka új húzómodellje is lehet.