2015.03.31. 14:53

Bár nagyon nagy név, a brit sportkocsigyár eladásokban és fejlesztési lehetőségekben még mindig nagyon távol áll az olyan ellenfelektől, mint a Ferrari vagy a Lamborghini. Ám az is látszik, hogy megpróbálják behozni a lemaradást – a most bemutatkozó 570S pontosan ezt a célt szolgálja. Ezért azonban nem fejlesztettek új műszaki megoldásokat, így az alapmodell sok tekintetben ugyanazt nyújtja, mint a drágább McLarenek.

Már a forma is ezt sugallja. Az autó arányaiban alig tér el a korábbi modellektől, és a fontosabb jellegzetességek is ismerősek lehetnek, a bumeráng-forma első lámpák és a farrész kialakítása is a P1-est idézi. A nagy különbség az, hogy az 570S lágyabb formáival és keskenyebb farával sokkal inkább látszik utcai sportkocsinak. De ez nem csak az autó külsejére jellemző: a belső teret is lágyabb, barátságosabb formák jellemzik, mint eddig.

A burkolat alatt azonban ismét csak a szabvány McLaren megoldásokkal találkozunk. Az autó alapja ugyanúgy a karbonszálas kabin, mint eddig – bár módosítottak rajta, így itt alig nyom 80 kilogrammot – és a 3,8 literes biturbó V8-as is maradt, bár a teljesítményét, ahogy ez a típusjelzés alapján sejthető, 570 lóerőre állították be, a maximális nyomatékot pedig 600 Nm-re. Az alacsonyabb teljesítményt azonban valamelyest ellensúlyozták a tömeg csökkentésével: az új sportkocsi összesen 1313 kilogramm üresen, a gyáriak szerint durván 150 kilóval kevesebb, mint a legkönnyebb konkurens. Ennek megfelelően az autó dinamikája is elképesztő: 3,2 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, 9,5 másodperccel az indulás után már 200-zal száguldhat, a végsebessége pedig 328 km/h. Ezzel ugyan a számok szintjén egy kicsivel elmarad az új Ferrari 488 GTB-től, de ha igaz, annál olcsóbb is lesz.

Érdekes, hogy a McLaren meg sem próbált spórolni az olyan megoldásokkal, mint a karbon-kerámia tárcsás fékrendszer vagy az aktív lengéscsillapítás: mindkettő jár az 570S-hez, ahogy a többi McLarenből ismert hétfokozatú szekvenciális váltónak sem kerestek olcsóbb alternatívát. Ez is azt jelzi, hogy az 570S révén a McLaren igyekszik túllicitálni a konkurenciát, és ezzel elcsábítani a vásárlókat a Ferraritól és a Porschétól.

Egy lényeges információ azonban még hiányzik ahhoz, hogy felmérhessük, ez mennyire sikerülhet: az alap-McLaren ára. Úgy hallani, a Porsche 911 Turbo árszintjét lőtték be a britek, ami 165 ezer euró, azaz átszámítva közel 50 millió forint. Ám az ár sem lesz már sokáig titok, hisz az élő premiert holnap tartják a New York Auto Show-n.