Volvóban így még nem dőzsöltél

2015.04.20. 17:53

Az új XC90 zajos sikere felbátorította a Volvót: olyan durva luxusváltozatot faragtak a böszme SUV-ból, hogy még maguk sem tudják, mennyit kérjenek érte.

662763647623658214

Az XC90 Excellence névre keresztelt kiadása alapesetben négyüléses, nagyobb lábtérrel, szellőztetett és masszázsfunkciós hátsó ülésekkel, valamint jó néhány kényelmi, illetve flancolós extrával, mint például a hűtőszekrény és a kézműves kristályüveg pohárkészlet. Ez eddig nem rossz kezdés, de a luxus-Volvo szuperdölux változata az igazán ütős, mivel ebből még a jobb első széket is kidobták. Bal elöl ül a sofőr, jobb hátul a főnök, mellette pedig van még hely még egy tetszőleges személy számára. A navigátorülés helyére épített Lounge Console egy többfunkciós asztal: egyik állásában sminktükröt és ékszerdobozt lehet kinyitni belőle, 90 fokkal elfordítva pedig egy 17 colos képernyőn lehet nézni bármit, amihez kedve van a főnöknek.

Hogy a Lounge Console minden XC90-eshez kapható lesz extraként vagy csak a bizonyos piacokon elérhető Excellence-hez jár, még nem teljesen világos. A Volvo mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy az Excellence-szel a jelenlegi SUV-kínálat legtetejét fogják megcélozni árban, ami merész, de nem teljesen abszurd. Bár a Volvo kizárólag négyhengeresekkel árulja az XC90-est, fogadtatása annyira pozitív volt, hogy nem alaptalan az ár feljebb srófolásának gondolata.