Agyament Defender, pozőröknek

2015.04.24. 12:24

A Land Rover Defender pályafutásának utolsó évébe lépett – ezért is szaporodtak el a különleges átépítések és limitált modellváltozatok. A Kahn Design már készített hosszú orrú, hatkerekű változatot Corvette motorral, most pedig a legrövidebb változat orrát nyújtották meg – ez a Flying Huntsman 105 Pick Up.

Az igazi persze az lett volna, ha a hosszú orrba valami hatalmas motor – minimum egy V8-as, de inkább V12-es – kerül, de ezt a lehetőséget egyelőre nem használták ki. Az autó műszakilag nem különbözik az alapjául szolgáló Defender 90-estől, ugyanaz a 2,2 literes, 122 lóerős dízelmotor lesz benne, ami nem ígér kivételes dinamikát. Így célszerű előnye nincs a 40 centivel megtoldott orrnak, különösen úgy, hogy a plató viszont nem lett hosszabb.

Ráadásul a Kahn féle Defender nem is olcsó, átszámítva 24,6 millió forinton kérnek érte, amiért a vén, spártai Defenderhez csak egy kis feltűnési potenciált adnak hozzá. Abban azonban így sem érdemes kiételkedni, hogy lesz, aki rendel ebből a csodából.