Frissítik a Tesla sportkocsiját

2015.04.27. 15:12

A Tesla 2008-ban a Lotus Elise alapú Roadsterrel szált be az autógyártásba, és bár a típus már három éve nem kapható, a szoftvergyártók mintájára már a második frissítést adják ki a típushoz. Meglepően nagyvonalú gesztus ahhoz képest, hogy az autóból összesen sem fogyott el kétezernél több négy év alatt.

Az információ magától Elon Musktól, a Tesla vezérétől származik, aki azt írta egy Twitter-posztban, hogy valószínűleg augusztusra készülnek el a frissítőcsomaggal, amelyet aztán bármelyik korábbi Roadsterbe be lehet majd építeni. A csomag egyrészt egy új, 70 kWh-s akkucsomagból áll majd, ami önmagában is durván 30% hatótáv-növekedést hozna, de ráadásul olyan aerodinamikai módosításokat is elvégeznek, amelyek az autó formatényezőjét 0,36-ról 0,31-re csökkenti, ami a hatótáv mellett az autó dinamikájának is jót tehet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a csomag mibe kerül majd, de valószínű, hogy nem lesz olcsó, hisz csak egy csereakkumulátor a Roadsterhez 40 ezer dollár, és valószínű, hogy a nagyobb kapacitású akkucsomag ennél még borsosabb áron érkezik. Ám valószínű, hogy a tulajdonosok egy jelentős része – legalább néhány százan – megveszik a csomagot, hisz az érezhetően növeli a villany-sportkocsi használati és élvezeti értékét.