Michelisz pontszerző a Hungaroringen

2015.05.03. 14:03

Amikor a túraautó-vb mezőnye felsorakozott a Hungaroring rajtrácsán, nem a világbajnoki címvédő López, sem pedig a ralirajongók számára is jól ismert Sebastien Loeb kapta a legnagyobb tapsot és dudaszót, hanem – természetesen – a hazai pályán, hatalmas szurkolótábor előtt versenyző Michelisz Norbert. A Zengő Motorsport magyar pilótája az első futamnak a tizedik helyről vághatott neki. A rajtra kicsivel többet kellett várni, a felvezető kört ugyanis megismételtették a pilótákkal – elsőre rosszul álltak fel.

Fotó: zengomotorsport.hu
Fotó: zengomotorsport.hu

A pole-ból Yvan Muller simán elstartolt, Norbi pedig az első két kanyart követően Chiltont és Coronelt megelőzve máris feljött a hetedik helyre. Ekkorra a vezetést Mullertől átvette csapattársa, López. Az első kör kettős Citroën-vezetéssel zárult, Norbi pedig Chiltonnal küzdött meg, a párharcból a brit jött ki jobban, aki aztán elkezdte kiépíteni előnyét is.

Micheliszre ezt követően a ladás Huff zárkózott fel. López a negyedik körben is magabiztosan vezetett, mögötte Muller, majd kakukktojásként a chevy Valente befurakodva Ma Csing Hua elé. A hetedik körre Tarquini a 11. helyért megelőzte Bennanit. Norbi továbbra is nyolcadik, de már zárkózik Chiltonra. Valente mögött sűrűsödik a mezőny.

A felszáradó pályán a tizedik körben is vezet López, Monteiro pedig keményen támadja Mát - előznie nem sikerül. Ez az összecsapás Valentének kedvez, aki kis levegőhöz jut a harmadik pozícióban. Az utolsó körben Norbi már nem jut előzési lehetőséghez, így marad a nyolcadik helyen. A futamot López nyeri, Muller, Valente és Ma előtt. Őket követi Monteiro legjobb hondásként, majd Loeb, Chilton és Michelisz. A magyar versenyző a következő versenyt a pole pozícióból kezdi, nagy csatára van kilátás.

Frissítés:

A második futamon Norbi jól jön el a pole-ból, Coronel mögötte. A mezőny második felében Tarquini megjárja a pályaszéli füvet is. Michelisz az első kör végére bő egy másodperces előnyt autózik ki. Huff és Bennani máris feladni kényszerül.

Michelisz Norbert előnye körről körre növekszik, a Citroëneknek át kell küzdeniük magukat a mezőnyön, Monteiro viszont maga mögött tartja őket, ezzel nagy szívességet tehet magyar márkatársának. A közönség egyre csak tombol az elhaladó Norbinak.

Legjobb citroënesként Loeb továbbra is ötödik helyen autózik hat kör után. A Zengő Motorsport piros-fekete Honda Civicje továbbra is az élen, Norbi az egyetlen, aki stabilan 1:51 alatti köröket tud menni. Előnye féltávnál több mint öt másodperc.

Loeb továbbra sem tudja megelőzni Monteirót, sőt most már inkább a tükröt kell figyelnie, hiszen López egyre közelebb kerül. A Loebtől megszabaduló portugál hondás a dobogóra hajt, Chiltont kergeti. Michelisz Norbi előnye 8,5 másodperc.

A magyar versenyző előnye a végéig csak nőtt, tíz másodpercet vert a mezőnyre. Michelisz Norbert és a Honda megtörte a Citroën győzelmi sorozatát. Második Coronel, harmadik Chilton, negyedik Monteiro, utánuk jön Loeb, López és Muller.