Lelepleződött az orosz szupertank

2015.05.05. 16:11

Már a szovjet időkben is az volt a hagyomány, hogy nagy katonai felvonulásokon mutatták meg a legújabb fegyvereket, és ma sincs ez másként. Az idei Győzelem Napján – május 9-én – tartandó felvonuláson mutatják be a T-14 Armata harckocsi első rendszerbe állított példányait, amelyekről korábban csak letakart toronnyal láttunk képeket. A felvonulás főpróbáján azonban lelepleződött a harckocsi.

Az új harckocsi megjelenését tekintve kevés hasonlóságot mutat a korábbi modellekkel. A régebbi modelleken alkalmazott lencseforma öntött toronyformát a korábban inkább a brit és amerikai harckocsikra jellemző síklapok határolta toronykialakítás váltja fel. A harckocsi ránézésre hosszabbnak tűnik, mint az orosz hadsereg eddigi főtípusa, a T-90 – erre utal, hogy 6 helyett 7 pár futógörgőt alkalmaztak, bár a fotók alapján a harckocsi méreteit nehéz meghatározni. Az viszont egyértelmű, hogy itt komolyabb védelemmel látták el a futóművet, és a páncélzat részei a reaktív blokkok. Ezen felül állítólag külön páncélkapszulát építettek be a háromfős személyzet számára, a torony pedig távírányítású lesz, öntöltő löveggel, így a személyzet terhelése csökken, míg a harckocsi tűzgyorsasága növekedhet.

A T-14 az első új harckocsi, amelyet a T-90 1993-as bemutatása óta sorozatgyártásba küld Oroszország, és a tervek szerint mintegy 2300 példányt állítanak rendszerbe belőle 2020-ra. Egyes elemzők szerint ezzel ismét Oroszországé lesz a legkorszerűbb harckocsi, hisz a NATO országokban rendszeresített modellek mind 1970-es évekbeli terveken alapulnak. Ez persze csak egy kicsi, bár kétségtelenül látványos része az orosz újrafegyverkezési programnak, amely 105 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget fordít haderő-korszerűsítésre: új repülőgépekre, pénzélozott harci járművekre, kézifegyverekre és egyéb felszerelésre. Ennek nyomán az évtized végére Oroszországé lehet a világ egyik legmodernebb és legfenyegetőbb hadigépezete.