Megújul a Mercedes A osztály

2015.06.29. 15:19

Eljött az ideje, így a Mercedes végrehajtotta a kötelező frissítést az A osztályon, bár a látható átalakításokat nem vitték túlzásba.

Ami első ránézésre feltűnhet, az az áttervezett fényszóró-belső, a hűtőrács új mintázata, valamint az új lökhárítók, de a karosszéria többi részéhez nemigen nyúltak. Belül is csak apróságokon igazítottak, például galvanizált kapcsolókat kapott az autó, néhány új kárpitszínt, és aktualizálták a szórakoztató és információs rendszert, amely már támogatja az Apple CarPlay és a Google Android Auto funkcióit. A belső úgy általában hasonlóbbá vált a CLA belső teréhez.

A motorválasztékban is akad néhány változtatás. Egyrészt ismét lesz A160, méghozzá meglepő módon egyszerű 1,6 literes, 102 lóerős benzines szívómotorral. Az A220d 2,1 literes dízelmotorját is átdolgozzák, ennek a teljesítménye a frissítés után 170-ről 177 lóerőre emelkedik, az A250 kétliteres turbómotorja pedig 211 helyett 218 lóerős lesz. A legkomolyabb teljesítménynövekedést azonban az A 45 AMG változat motorjával érték el. A 360 lovas négyhengeres eddig is a kétliteres, sorozatgyártású turbómotorok legerősebbje volt, de a modellfrissítéssel párhuzamosat 381 lóerőre emelkedik a teljesítménye, és 450-ről 475 Nm-re a maximális nyomatéka. Nyilván ennek is köszönhető, hogy a gyorsulási idő 100 km/h-ra négy tizedmásodperccel, 4,2 másodpercre csökkent.

A harmadik generációs Mercedes A osztály eddig is meglehetősen sikeresnek bizonyult, számos új vásárlót hozott a Daimler AG-nek, így nem csoda, ha három évvel a premier után keveset változtatnak rajta – épp annyit, hogy a módosításokra új reklámkampányt építhessenek. Az viszont látszik, hogy a Mercedes komolyan épít az A 45 AMG kirívóan magas teljesítményére: most, hogy a 350 lóerős Focus RS teljesítményben megközelíthetné, a Mercedesnél még feljebb tekerték a turbónyomást.

Július elejétől már az új A osztályt lehet megrendelni a Mercedes kereskedésekben, az első példányok pedig szeptemberben érkeznek.