A Ferrari többet ér, mint a Fiat és a Chrysler együtt?

2015.07.07. 11:45

Sergio Marchionne vezérigazgató igyekezett maga beárazni a Ferrarit mielőtt a részvényeket a tőzsdére vinnék: azt mondta, a Maranellói sportkocsigyár értékét úgy 10 milliárd euróra becsülik. Ez első hallásra is soknak tűnik, de ha belegondolunk, nem is kicsit ijesztő a Fiat Chrysler tulajdonosok szemszögéből.

Ha ugyanis Marchionne becslése helytálló, akkor az egész Fiat Chrysler többi része összesen nem ér annyit, mint a Ferrari – a teljes cégcsoport értéke ugyanis 16,6 milliárd. A cégvezető célja nyilván az volt, hogy az azóta őszre halasztott Ferrari részvényjegyzéshez meghozza a befektetők étvágyát. De ha azt nézzük, hogy a Fiat Chrysler épp most költ el ötmilliárdot a gyakorlatilag nem létező Alfa Romeo felvirágoztatására, miközben az egész bolt nem ér többet hatmilliárdnál, az legalábbis túlzó költekezésnek látszik.

A teljes képhez persze hozzá tartozik, hogy a Fiat-Chrysler értékét rendesen lehúzza az az iszonyú hitelállomány, amit az elmúlt években felhalmoztak – az iparágban elsők ebből a szempontból – miközben Marchionne további 43,6 milliárd eurót készül fejlesztésekre fordítani a következő három évben, amitől az eladások jelentős növekedését várják. A cél évi hétmillió autó eladása, de egyelőre legalábbis bizonytalan, hogy ez elérhető-e egyáltalán 2018-ig, hisz tavaly 4,75 milliónál tartott a cég.