Már el is adták mindet, pedig még senki sem látta

2015.08.28. 17:01

Az korábban is egyértelmű volt, hogy a TVR márkának kicsi, de igazán elhivatott rajongótábora van, elsősorban Nagy-Britanniában. Valószínűleg nekik köszönhető, hogy hat hét alatt letették az előleget az első 250 autóért.

Az új TVR-nek persze jók az ajánlólevelei. A motort a Cosworth készíti, a sportautó tervein pedig Gordon Murray dolgozik, aki több évtizedes Formula 1-es tapasztalattal a háta mögött a 90-es években több sportkocsit is tervezett, köztük a McLaren F1-et. Így alighanem sokkal könnyebb szívvel teszik le az ötezer fontgos, azaz bő kétmillió forintos előleget az új TVR-re, mintha egy névtelen cég állna a kezdeményezés mögött, látható műszaki tapasztalatok nélkül.

A régi-új sportkocsimárka számára ez az első modell csak a kezdet, ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő évtized közepéig négytagú sportkocsi-családot küldenek gyártásba, és ezekből akár 1000-1500 példány is készülhet éves szinten. Az első autó, amely méreteiben és teljesítményében igyekszik megtartani a 2000-es évek közepén gyártott ulolsó TVR-ek arányait és stílusát, várhatóan már jövőre bemutatkozik, de a gyártást csak 2017-ben tervezik elindítani.