2015.09.04. 17:19

Néhány napja még csak  vázlatokon láthattuk  a C osztály legdurvább változatát, most azonban végre mindenféle takargatás nélkül megmutatták az AMG C63 Coupe DTM-et. A Német Túraautó Bajnokság 2016-os szezonjában ezzel állnak majd rajthoz.

Mivel komoly versenyautóról van szó, nem hiányozhatnak a durva szélesítések, és az olyan lényeges aerodinamikai megoldások, mint az első splitter, a diffúzorok és a tekintélyes méretű hátsó szárny. A versenygumik elöl és hátul egyaránt 18 colos könnyűfém felniken feszülnek. Került az autóba bukócső is, ahol pedig lehetett, igyekeztek szénszálas műanyagot használni.

A minimális súly, amelynek meg kell lennie a versenygépnél, 1120 kilogramm. Ennek megmozgatásáról négyliteres V8-as gondoskodik. A 490 lóerős csúcsteljesítmény 7500-as fordulaton jelentkezik, a csúcsnyomaték pedig 500 Nm. Mindez hatsebességes váltón keresztül zúdul a hátsó kerekekre.

A németek azonban nem csupán a versenypályára kínálnak durva C osztályt. A C63 Coupéból és annak S változatából is elkészült az Edition 1. Az S kivitel matt szürke fényezést és sárga csíkozást kapott, míg a másik elérhető verzióban a változatlan alapszínre grafitszürke csíkokat festettek. Belül AMG versenyülések, lapított aljú sportkormány és sárga kontrasztvarrás várja a pilótát.

A motor kétturbós, négyliteres V8-as, kétféle teljesítményszinttel. A gyengébbik 476 lovas, az erősebb pedig – legalábbis a számokat tekintve - a DTM-esnél is vadabb, 510 lóerős. Előbbinél külön rendelhető, utóbbinál alapfelszereltségnek számítanak a kerámia fékek. A futóművet az AMG Ride Control vezérli.

A legdurvább C osztályos Mercedeseket a Frankfurti Autószalonon láthatja először a nagyközönség. Az utcai változatok forgalmazásának megkezdéséről és az árakról egyelőre nincsenek információk.