Tovább dagad dízel-botrány, de a VW tagad

2015.11.03. 11:56

Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége, az EPA azt állítja, a luxusmodellekbe szerelt 3 literes TDI motorok vezérlésében is felfedezték ugyanazt a csalószoftvert, amely az 1,6 és 2 literes dízelekben is benne van. A Volkswagen egyelőre azt állítja, ezek csupán üres vádak.

Bár a hathengeres dízelből jóval kevesebb készült, mint a négyhengeresekből, a Volkswagen csoport számára talán még kínosabb lenne, ha ezekről is kiderülne, hogy meghamisítják a károsanyag-kibocsátási mérések adatait, mivel ezeket elsősorban luxusmodellekbe szerelték, és nemcsak az Audi és VW, de a Porsche is használta ugyanezt a motort. Ráadásul az EPA szerint jelenleg is kapható autókban találkoztak a jelenséggel – konkrétan 2013-as VW Touaregbe, 2014-es Porsche Cayenne-be, és idei Audi A6, A7, A8, A8L és Q5 modellekbe épített háromliteres TDI motorok esetében.

A Volkswagen közleményt adott ki, amelyben egészen egyértelműen fogalmazott: a 3 literes dízelmotorokban nincsen olyan vezérlőprogram, amely alkalmas lenne a károsanyag-kibocsátási mérések eredményeinek meghamisítására. Ugyanakkor a gyártó hangsúlyozta, mindenben igyekeznek együttműködni az EPA illetékeseivel, hogy tisztázzák a helyzetet. Bár csupán 10 ezer további autót érintene az EPA vádja, a tét a Volkswagen számára mégis óriási. Ha bebizonyosodik, hogy még akkor sem mondták el a teljes igazságot, amikor már lebuktak a négyhengeres motorokkal, azzal sokat romlik a helyzetük az észak-amerikai hatóságokkal és bíróságokkal szemben, ami könnyen magasabb bírságokhoz vezethet. Ezen felül tovább romolhat a vállalatcsoport – és egyik legsikeresebb márkája, a Porsche – megítélése, ami akár évekre visszavetheti az eladásokat.

Az EPA ráadásul még nem végzett: azt mondják, amíg folyik a vizsgálat, addig újabb és újabb modellekről állapíthatják meg, hogy tartalmazzák a környezetvédelmi normák meghamisítására alkalmas programot.