És akkor ilyen lett a második nekünk szánt Lada

2015.11.07. 16:17

Bemutatta az XRAY végleges, sorozatgyártásra szánt változatát a Lada. A Vesta után ez a második modelljük, ami már az európai felsővezetés terméke, és európai vevőknek szánják. A forma megosztó lesz ugyan, de mint kis városi SUV, az XRAY hozza a kötelezőt.

A két éve bemutatott tanulmányhoz képest nem sokat variált a Lada első nyugatra szánt SUV-ján Togliattiban. A Steve Mattin által tervezett forma kicsit szofisztikáltabb lett a 2014-es Moszkvai Autószalonon bemutatott elődjénél, de a karaktere maradt, így vele együtt a dizájnhorpadások az oldalain. Nem tiszta, miért lett ez a modernkori Ladák legkarakteresebb tulajdonsága, de hogy egyedi, az nem kérdés.

Az XRAY a Nissan B-platformját kapta alapnak, abból is a Bo alváltozatot, amin már a Dacia három modellje, a Logan, a Sandero és a Duster állnak. Sőt, erre már egy Lada is épült korábban, a Largus, ami lénygében egy újracsomagolt oroszpiacos Logan MCV volt, de a képek alapján nem vesztett vele sokat a nyugat.

Bár az árakat nem ismerve továbbra is nehéz kijelenteni, de szinte biztos, hogy a Dacia kategóriája lesz a becélzott szint a Ladának. Azt a szintet el kell érnie, mert a nosztalgia legfeljebb keleten lesz elég, a Lada európai újranyitásának sikere azonban a minőség lesz. A minőségről az első statikus benyomások után sem tudtunk sokat elmondani, de felszereltség terén legalább hozzák a kötelezőt: USB- és AUX-csatlakozók, elektromos ablak, légkondi és parkolószenzor lesznek az XRAY-ben. A motorkínálatot háromféle benzines adja. Lesz egy alap 1,6-os 106, valamint 114 lóerős változatban, továbbá egy 1,8-as 123 lóerős.

A gyártás december 15-én indul, az értékesítést pedig jövő februárjától tervezik a Ladánál. Mivel a Vestához hasonlóan ez is egy kifejezetten Európának szánt modell, a kezdés ideje a Lada magyarországi értékesítését végző Duna Autó Zrt.-re is áll. Mindenek előtt azonban az XRAY-nek túl kell esnie az EuroNCAP töréstesztjén, ahol a Lada reményei szerint legkevesebb három csillagot szerez majd.

Azok a horpadások...