Ez lenne az új Fiat Punto?

2016.01.29. 13:31

Az idén már 11 éves a Fiat Punto, és négy éve hozzá sem nyúltak a konstrukcióhoz. De talán mégis lesz utód, legalábbis erre utalnak a legújabb kémfotók.

A Fiat, amióta átvette a Chrysler irányítását, eléggé elhanyagolta az európai választékát. Készült ugyan két nagyobb 500-as változat, de az egyetlen elérhetőbb modell, amely frissnek mondható, a Törökországban gyártott Tipo szedán. A Punto felújításának lehetőségéről azonban most hallani évek óta először. A kémfotókon látható kisautót állítólag Brazíliában fejlesztik, ugyanarra a műszaki alapra, amelyre az Uno és a Palio is épül. Az a tény azonban, hogy a képeket az Egyesült Államokban készítették, arra utal, hogy ezzel a modellel nem csak a brazil előírásoknak próbálnak megfelelni – így van rá remény, hogy akár Európában is bemutassák a típust.

Az álcázástól nem sok látszik a részletekből, csupán annyit lehet biztosan megállapítani, hogy az autó nem nagyobb a jelenlegi Puntónál. Műszaki értelemben nem várható nagy változás, állítólag ebbe az autóba is a jól ismert 1,4 literes benzinmotor változatai kerülnek majd. Ha valóban elhozzák Európába is, akkor 1,3 és 1,6 literes dízelváltozatokra is számíthatunk. Úgy tudjuk, a típus legkorábban 2017 elején mutatkozhat be.

Addig is a Tipo további változatai várhatók még: a szedán mellett kombit és ötajtóst is ígértek, bár ez utóbbi is legalább egy számmal nagyobbnak ígérkezik, mint a Punto-utód.