Neve már van a Tesla-gyilkos Porschének

2016.02.09. 14:48

Úgy tűnik, a németek még annál is komolyabban veszik a Tesla megszorongatását, mint gondoltuk. A Mission E tanulmány szériaváltozata, amelyet J1 kódnéven fejlesztenek sorozatgyártásra alkalmassá, házon belül fejlesztett padlólemezre épül, és mintegy 1000 munkahelyet hoznak létre a gyártás beindításáig, csak e típus kedvéért.

A tavaly ősszel bemutatott tanulmányautó csak egy elegánsabb Panamerának tűnt, de a dízelbotrány kitörése kapcsán gyorsan sorozatgyártásba küldik, akár ez volt a terv korábban, akár nem. Valószínűleg azért is döntöttek úgy, hogy a Porsche házon belül oldja meg a fejlesztést, mert bár így drágább, valószínűleg kevesebb időt vesz igénybe. A munkát Stefan Weckbach irányítja, aki korábban a Porsche termék-stratégiáért felelős vezetője volt, és az ő nevéhez fűződik a Boxster kifejlesztése is.

Valószínűleg az a döntés is a gyorsabb fejlesztést segíti, hogy a Porsche a villanyautó-fejlesztésben nem működik együtt más VW márkákkal, annak ellenére, hogy a Volkswagen és az Audi mérnökei is dolgoznak hasonló projekteken. Ez ugyan pazarlásnak tűnhet, de egy kicsi, célirányosan összeválogatott csapat a megfelelő anyagi háttérrel valószínűleg gyorsabban érheti el a célt – egy sorozatgyártásra kész elektromos luxuskupé kialakítását – mintha más tervezőcsoportokkal egyeztetve, azok céljai miatt kompromisszumokat kötve kellene elérni a célt.

A Porsche – és az egész VW csoport – számára ugyanis presztízskérdés, hogy a dízelbotrány után minél hamarabb jelentkezhessenek olyan típusokkal, amelyeket joggal hirdethetnek a világ legtisztább modelljeiként. És most minden perc drága, hisz a botrány nem csak az eladásokat veti vissza, de rombolja a német gyártó hírnevét, márpedig hosszú távon az a legfontosabb. 2020 így is nagyon távolinak tűnik, de gyorsabban még a Porschénél sem tudnak a nulláról új autót tervezni.

A J1-esre a Porsche kerek egymilliárd eurót szán elkölteni: ebbe benne van egy új üzemcsarnok, a gyártósorok és egy új festőüzem felállítása, de az összeg nagyobb része várhatóan az autó új műszaki megoldásainak kifejlesztésére és tesztelésére megy majd el. Szerencsére a Porsche még a VW csoporton belül is kiugróan nyereséges: a tavalyi üzemi eredmény 2,72 milliárd euró volt, amivel házon belül a második legjobban menő márkának számít.

A cég vezérigazgatója, Oliver Blume azt mondja, a villanyautó-fejlesztés várhatóan elviszi a nyereség-növelés lehetőségét a következő négy évre, de nyilvánvaló, hogy ez most afféle megkerülhetetlen kötelezettség a márka számára, amelyről magasabb szinten született meg a döntés.