Olvasónk lőtte: új ötajtós Fiat Tipo

2016.02.11. 06:40

A Fiat eddig ugyan csak a lépcsős hátú Tipót mutatta be, de nagy erőkkel fejlesztik a család többi tagját is. Nyilván ennek is köszönhető, hogy két napon belül mindkét hiányzó változat fotóiba belefutottunk.

Az ötajtósról egy kedves olvasónk, József küldött néhány fotót, amelyeket Németországban készített. A csapott hátú kivitel egyik érdekessége ezek alapján, hogy még a hátsó ajtók is megegyeznek a szedánéival – ez így nyilván költséghatékony megoldás, és bár a sok ragasztószalag és fólia alatt nemigen látszanak a részletek, talán a formának sem árt. Persze kell majd egy második ajtóforma, legalábbis nehéz elképzelni, hogy a kombira is megfelelne ugyanez a hátrafelé erőteljes ívben szűkülő ablakkeret.

A gyáriak számára Európában alighanem ez lesz a legfontosabb változat, hisz errefelé a szedánok messze nem olyan népszerűek, mint az ötajtósok. Úgy tudjuk, előbb is mutatják be ezt a kivitelt, mint a kombit: az eddig kiszivárgott információk alapján talán már a márciusi Genfi Autószalonon láthatjuk a rövid Tipót, amely valahova a Bravo és a Punto közé passzol a méretei alapján.