2016.02.18. 10:24

A Škodánál már hónapokkal ezelőtt belengették egy nagy hobbiterepjáró érkezését. A Kodiak néven emlegetett modellről már  vázlatokat  és  kémfotókat  is láthattunk már. A leleplezésre mostanáig kellett várni, a Vision S nevet viselő tanulmányautót a Genfi Autószalonon állítják majd ki.

 

Az MQB padlólemezre épülő hobbiterepjárót a márkára jellemző, határozott, éles és letisztult vonalak jellemzik. A formát talán egy kicsit túlságosan letisztultnak is nevezhetnénk. A hűtőrácsot átszabták, az első fényszórókat pedig szintén módosították. Nemcsak alacsonyabb lett, hanem az elrendezésen is változtattak.

A méreteket már eddig is sejteni lehetett. Továbbra is úgy tűnik, a 4,7 méteres hosszhoz 2,79 méteres tengelytáv, 1,68 méteres magasság és 1,91 méteres szélesség társul. Bár a beltérről fotót egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, nem kizárt, hogy az első hatüléses Škoda lehet a Vision S tanulmányból.

Az sem teljesen meglepő, hogy a koncepcióautót hibridhajtással álmodták meg a mérnökök. A 156 lóerős 1,4-es turbós benzinmotor csúcsnyomatéka 250 newtonméter. Ezt egy 55 lovas, 220 newtonméteres villanymotorral toldják meg az első tengelynél, hátul pedig egy 116 lóerős elektromos motor hajtana 270 Nm nyomatékkal. A 0-100 km/h-s sprinthez mindössze 7,4 másodpercre lenne szüksége a nagy Škodának, míg végsebessége 200 km/h körül alakulhat.

A csehek a márciusi Genfi Autószalonon állítják ki a Vision S koncepciót. Ugyanakkor ősszel, Párizsban már a sorozatgyártásra kész változattal jelenhetnek meg – vélhetően az lesz majd a Kodiak néven emlegetett modell.