Megújul a Fiat Fiorino

2016.04.04. 13:50

Tisztább motorválaszték és átrajzolt orr-rész jellemzi az apró Fiat áruszállító idei változatát, amely még április folyamán a kereskedésekbe kerül. Ez egyben azt is jelzi, hogy az olaszok egyelőre nem tervezik leváltani a Fiorinót.

Nem fiatal már a Fiat Fiorino: 2007 óta készül a Tofasnál Törökországban, és kilenc év alatt nagyjából 370 ezer példányt adtak el belőle. Ám úgy néz ki, ez még messze nem a típus karrierjének vége – legalábbis erre enged következtetni, hogy az idei évre egy átdolgozott változatot dobnak piacra a típusból. A leglátványosabb eltérés az eddig forgalmazott autóhoz képest az átrajzolt orr-rész: új a fémszín-keretes hűtőrács, sőt, úgy néz ki, az egész első lökhárító formája alaposan megváltozott, bár a fényezetlen fekete felület miatt ez alig tűnik fel a felületes szemlélőnek.

A többi újítást belül kell keresni. A motorválaszték látszólag érintetlen maradt, továbbra is a 77 lóerős 1,4 literes benzines szívómotor, valamint az 1,3 literes Multijet dízel 80 és 95 lóerős kivitelével lesz kapható a jármű – azzal az eltéréssel, hogy az új motorok már teljesítik az Euro6 normarendszer előírásait. A legtakarékosabb változat az Ecojet, ez dízelmotorral, robotizált váltóval, stop-start rendszerrel, intelligens generátor-vezérléssel és változó szállítású olajpumpával 3,8 liter gázolajjal is megtehet száz kilométert, a szén-dioxid-kibocsátása pedig mindössze 100 g kilométerenként.

Néhány részlet az autó belsejében is megváltozott: új a kormánykerék, a váltógomb valamint a műszerek grafikája, és a jobban felszerelt változatokba korszerű fedélzeti információs rendszer is kerül, öt hüvelykes képernyővel.

A Fiat április közepén kezdi meg a piaci bevezetést Európában – akkor derül ki az is, hogy hogy változik-e a Fiorino ára.