Fotókon az új Citroën sláger prototípusa

2016.06.09. 15:28

Először raliautóként láthattuk a következő C3-ast, most azonban az utcai változat prototípusáról is nyilvánosságra kerülhetett néhány kép.

Itt is felfedezhetőek arra utaló jelek, hogy a C3-ason is a C4 Picasso fura orrkiképzését alkalmazzák majd, a hűtőrács alatt elhelyezett fényszórókkal – ahogy azt a készülő raliautón is láthattuk – de ennél többet is elárulnak a képek. Látható például, hogy igyekeztek megtartani valamit az előző C3-asok gömbölyded formáiból – ez elsősorban az ötödik ajtó kialakításán látszik – ugyanakkor mintha hosszabb lenne az új modell a 394 centis elődnél.

A C3-as kulcsfontosságú a Citroën számára, ezt a gyáriak sem tagadják, hisz messze ez a márka legkeresettebb modellje. Ugyanakkor Linda Jackson vezérigazgató szerint a kutatásaikból az derült ki, hogy a C3 a lehetséges vásárlók többsége kívánságlistájának harmadik, negyedik helyén volt. Az új modellel ezen próbálnak változtatni: a márka vezetője szerint olyan utódot próbálnak készíteni a kisautó számára, amilyen a sikeres C4 Cactus. „Olyat, amibe jónéhányan beleszeretnek, és néhányan talán nem szeretik majd. Ez utóbbi azonban nem baj, hisz akik szeretik, nagyobb eséllyel vesznek majd belőle, és nekünk ez a fontos.” - mondta Jackson.

Műszaki szempontból nem várható nagy meglepetés: itt még a Peugeot 208-as műszaki alapjait alkalmazzák, a már jól ismert 1,2 literes háromhengeres benzines és 1,6 literes négyhengeres dízelmotorokkal. A típus várhatóan az idei Párizsi Autószalonon mutatkozik be, a piaci bevezetés pedig legkésőbb 2017 elején biztosan megkezdődik.