Sosem volt ilyen jó annak, aki egyedi Lamborghinit akart

2016.07.18. 06:54

Mostantól egy kicsit könnyebb a Lamborghini ügyfelének lenni. Főleg azoknak, akiknek nem elég a sablon gyári dizájn. Ők különösen boldogok lehetnek, megnyitott ugyanis a gyártó saját stúdiója, ahol mindent megtapogathat, szagolhat előre a vevő.

Ahogy a Ferrari a Tailor Made programjával, úgy próbálja közelebb hozni a Lamborghini az ügyfelei számára a dizájnmunkát az Ad Personam program stúdiójával. Kényes részletekről van szó, olyanokról, mint a kárpitok, varrások, felnik és műanyagok tapintása és színe, amikről eddig legfeljebb úgy lehetett sejtése a leendő lambósnak, ha ilyen-olyan kiállítási darabokban, a haverok autóiban szembejött egyik-másik. A sötétben tapogatózás szűnik meg a gyár mellett, Sant'Aganta Bolognese-ben megnyílt új központtal, ahol minden a beltérben használt anyagot végig lehet tapogatni, és talán az is a segítségére lesz a vevőnek, hogy a fényezést, a színezett műanyagokat sem konfigurátorban látja először egymás mellett.

Tekintve, hogy a luxus sportautók váráslói jellemzően nem arra vágynak, hogy beleszürküljenek a forgalomba, várhatóan hiánypótló megoldás lesz a fizikai stúdió. A Lamborghini azt mondja, az Avendator váráslóinak például több mint fele olyan ügyfél, aki valamilyen sajátos, lehetőleg egyedi összeállításban szeretné autóját.