Frissíti robotpilótáját a Tesla

2016.09.12. 13:56

A Tesla állítólag két héten belül kiadja a 8.0-s programot a Model S és Model X modellekhez. Ebben többek közt alaposan átírt Autopilot található, amely állítólag más arányban veszi figyelembe a kamerák képét és a radarjeleket. Ettől azt remélik, hogy csökkenhet az olyan balesetek esélye, amilyen még májusban egy Tesla-tulajdonos halálával végződött.

Korábban az Autopilot elsősorban a kamerák képe alapján tájékozódott, a radar jeleit igen kis mértékben vette figyelembe. Nem is ok nélkül: a radar állítólag nem elég pontos, sok minden megzavarhatja, például akár egy üdítős doboz, vagy épp a jelzőtáblák oszlopainak íves felülete is megtévesztheti, ami téves riasztást okozhat. Ám mivel a baleset bizonyította, hogy az optikai rendszer sem teljesen megbízható, az új program mégis a radarjelekre támaszkodik inkább: a Tesla szakemberei igyekeztek kiküszöbölni a hátrányos tulajdonságait. Egyrészt gyakoribb impulzus-kibocsátással, másrészt a tárgyak virtuális követésével, harmadrészt azzal, hogy a korábban arra járó Autopilot felhasználóitól gyűjtött adatokat is megkapják az autók.

A 8.0-s verzió természetesen minden Autopilot-felhasználó számára elérhető lesz, de még ez is csak egy bétatesztelői változat. Ez annyit tesz, hogy a Tesla nem vállal felelősséget az esetleges károkért és sérülésekért, és arra kéri a sofőröket, hogy akkor is tartsák a kezüket a kormányon és a szemüket az úton, ha az Autopilot vezet. Ráadásul az új program gyakrabban ellenőrzi majd, hogy a vezető figyel-e, és ha nem, akkor ki is kapcsol, amíg az autó le nem parkol.

Az igazi megoldást persze az Autopilot következő főverziója lehet, amelyről néhány hete hallhattunk először, de ennek a kifejlesztése még folyamatban van.