A németek szerint veszélyes az Autopilot

2016.10.11. 06:06

A Der Spiegel értesülései szerint a minisztériumi jelentés úgy fogalmaz, a Tesla Autopilot rendszer „jelentős közlekedési veszélyt jelent”. Ennek ellenére – pedig a jelentést tartalmát a közlekedési miniszter biztosan ismerte – eddig semmiféle korlátozást nem vezettek be az ilyen rendszerek használatával szemben Németországban.

A jelentésben többek közt megemlítik, hogy a sofőrt nem értesíti a rendszer, ha olyan helyzet alakul ki, amit az automatika nem képes kezelni. Emellett kiderül, hogy az érzékelők nem látnak elég messzire és a vészfék-funkció sem működik megfelelően. Azt egyelőre nem tudni, hogy a minisztérium szakemberei melyik Autopilot változatot tesztelték – elképzelhető, hogy a teljesen átírt 8.0 rendszerről másként nyilatkoznának – de amit írnak, az már csak azért is ijesztő, mert a szoftverfrissítés az érzékelők hatótávolságát aligha képes megnövelni.

Egyelőre nemigen létezik szabályozás sehol a világon, amelynek az Autopilot és a többi hasonló, félautomata önvezető rendszer meg kellene, hogy feleljen. Efféle, sávtartásra, esetleg előzésre képes rendszert pedig egyre több gyártó kínál, és általában valamiféle vezetőt segítő rendszernek nevezik. Az az érzésünk, nem véletlen, hogy a német politikusok nemigen kapargatják az ügyet, hisz azzal többet árthatnának a hazai autógyártóknak, mint a Teslának, amely még Németországban sem tömegjelenség, legalábbis egyelőre.